Gaál Viktor - Battleground Zero

"Nem túl gyakori, hogy valaminek a kezdetét ennyire pontosan hozzá tudod kötni egy bizonyos dátumhoz, különösen, ha ez a valami ilyen gyorsan terjed. November ötödike volt a fordulópont, legalábbis Londonban.
Az apokalipszis visszavonhatatlanul elkezdődött, a felnőttek kezéből kicsúszott az irányítás – a gyerekek viszont játszi könnyedséggel vették át a kontrollt. Gaál Viktor regénye ijesztő képet fest arról a világról, ahol már semmi sincs úgy, ahogy korábban volt, ahol a megtanult minták nem működnek, ahol a valóság minden képzeletet felülmúl, és végérvényesen úgy is marad.
VIGYÁZAT! BRUTÁLIS, SZÓKIMONDÓ SZÖVEG!

Adam Osburn vagyok. Harmincéves. Londonban élek. Egy pályavesztett kulturális antropológus, könyvesbolti eladó. Sosem akartam Londonban élni, sem könyvesbolti eladó lenni.
Már nem vagyok az. Ennyi a jó hír.
Túlélő vagyok. Túléltem az apokalipszist.
Hallottál az Elysium hálózatról? És Ozy üzeneteiről?
Nem?
Az baj.
Akkor te nem leszel túlélő."


Hogy találtam rá?

Többen ajánlották már, de az egyik barátnőm nagyon dicsérte.

Saját példány? Dedikált?
 
Igen, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik szeretik a hasonló témákat.

Értékelés:

Az egyik barátnőm ajánlotta a könyvet, és első kézbevételre nagyon tetszett: a borító valóban szép, iszonyat bejött ez a fekete szín a lapok szélén, és az egész összhatás nagyon kedvező; a törött mobiltelefon remek választás volt, így egy kicsit bele is látunk, hogy vajon miről szólhat ez a könyv. 

Jópofa volt, hogy üzenetre osztotta fel az író a regényt, de kevésbé tetszett az, hogy az író néha odaszól az olvasónak, illetve a E/1 személyben íródott stílus. Tudom, hogy ezzel a történetet akarta nyomatékosítani, és átérezhetőbbé tenni az egészet, de nem, sajnos ez így nem jött át, sőt.

A sztoriban sok lehetőséget láttam, hiszen el tudok képzelni egy ilyen világot. Nap, mint nap találkozok a könyvben leírtakhoz hasonló gyerekekkel, akiket csak "én" érdek irányít, nem képesek átadni a helyet a buszon, hangoskodnak, trágár nyelvezetet használva beszélnek, és mindent maguknak akarnak. Esztelenül csak a telefonjukat nyomkodják, és a könyv olvasása közben, szinte láttam magam előtt, ahogy a hálózatba belépnek és tervezgetik, hogy hogyan támadják meg a felnőtteket.

" - Omar!!! - ordította, és idegbeteg módjára dübörgött a párás ablakon. - Omartekkhöcsőőőg!"

Ez a része a regénynek igencsak érdekes volt, és mindvégig tényleg nagyon vártam, hogy ebből jó dolog is kisülhet. Ám még mindig zavart az író stílusa, szinte azt éreztem, hogy rám akarja erőltetni a mondanivalóját, nem pedig azt akarja, hogy beleéljem magam a regénybe, és a dolgok mögé lássak. Nem egy jó történetet akart szánni nekem, hanem valami okítást, vagy figyelemfelkelést, hogy "hé ébredjetek!", amivel nem is igazán lett volna bajom, ha átgondoltabbak lettek volna a szereplők.

Úgy éreztem, hogy nem volt eléggé helyretéve ez a része a kötetnek, és így egy iszonyat remek ötletről csúsztunk le, mert nem volt szépen felépítve köré az egész keret, nem volt alapja. Nem tudom, hogy a szerkesztés hibája-e, de így kicsit nehezebben sikerült haladni vele.

Végig kétes érzelmek keringtek bennem, hol azt gondoltam, hogy ez jó lesz és olvassam tovább, máshol pedig azt, hogy sajnos ebben nem lesz semmi változás. Sajnálom, hogy nem kapott az író elég támogatást ehhez, legalábbis nekem úgy tűnik.

A szereplők közül volt, akivel tudtam azonosulni, mások pedig irritáltak, nem tetszett, hogy pont a magyar beszél tört nyelven, még az arabok tökéletesen beszélnek. Habár meg kell hagyni, hogy Tamás nagyon szimpatikus karakter volt az első perctől kezdve, nem tudom igazán, hogy miért. Talán, mert megpróbált segíteni a többieken, és ő maradt egyedül nyugodt.

"Odakinn, Hampstead Heath fái között, láthatatlan varjak károgtam felém. Tehetik a pimasz dögök, mert még a holdfény sem fedi fel kilétüket. 
Ők megmondták.
Ők tudták előre, hogy ez lesz."

Adammel nem igazán tudtam együtt érezni, végig olyan személytelennek tűnt, nem éreztem, hogy meghatnák az események és ki akarna törni ebből. Viszont szerettem az elejtett humorokat és utalásokat a játékokra, filmekre. Nagyon tetszett még az, ahogy a gyerekek pontokat kaptak egy-egy feladatért.

Összességében az alapötlet nagyon-nagyon kedvező, de valahogy nem sikerült belőle kihozni azt, amit az író szeretett volna, ezt sajnálom. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy esetleges "jövőkép", és szereti a hasonló történeteket!

A példányért köszönet a kiadónak és a Kildarának.

BORÍTÓ: Szép munka, nagyon imádom a fekete színt a lapok szélén. 5/5
 
TÖRTÉNET: Az alapötlet igazán ötletes, el tudok képzelni egy hasonló helyzetet én is, kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki az író ebből. Nem igazán élveztem a stílust és a karaktereket, de a történet eléggé lekötött az elején, hogy folytassam, ám később vontatott lett. 2/5

KARAKTEREK: Nem tudtam átérezni őket, nem éltek számomra. Ugyan többféle személyiséggel is találkoztunk, mégsem szerettem meg senkit. 3/5

Pontozás  

Történet: 2/5

Karakterek: 3/5

Borító: 4/5

Kedvenc karakter: Nem igazán avattam kedvencet

Amit szerettem benne: Az alapötlet

 
Amit nem szerettem benne: A stílus, a karakterek

Adatok

Kiadó: Libri

Megjelenés: 2017

Oldalszám: 544

Műfaj: Krimi