A tegnapi nap folyamán kiválogattam a régi (még nagymamám birtokában őrzött) könyveinket. Akadt a polcon mindenféle krimi, horror, szépirodalmi és romantikus történet is. Átnézegetve a régi, megsárgult lapokat, találtam egy adag olyat is, amiket esetleg a közeljövőben el szeretnék olvasni, úgyhogy ezeket szépen feltettem a polcomra, ráérnek várakozni. Ilyen volt pl. a Monte Cristo grófja; A sziget (Robert Merle-től), Bűn és Bűnhődés, vagy a még sárga borítójú P. Howard, azaz Rejtő Jenő kötetek. Ahogy ezeket a szépségeket poroltam, eszembe jutott, hogy kéne egy ilyen témájú blogbejegyzést készítenem.
Itt van ez a három szépséges könyv: Claudia Gray - Evernight – Örökéj, P. C. Cast - Kristin Cast - Megjelölve és Charlie Huston - Félholtak. Ezeket fogom most nektek bemutatni egy kicsit, hogy Ti is megismerhessétek a történetüket, majd szeretném a segítségetek kérni abban, hogy mégis melyiket lenne érdemes először elolvasnom. Mindhárom könyv vámpíros témában íródott, és már régóta itt csücsülnek a polcomon, várva, hogy végre lekapjam őket. Ezért választottam őket, lássuk hát, hogy mit rejtenek.
Claudia Gray - Evernight – Örökéj
"Bianca szökni akar. Bianca új diák az Evernight Akadémián, egy hátborzongató, gótikus bentlakásos iskolában, ahol az osztálytársak
valahogy mind túlságosan tökéletesek: okosak, elegánsak, jóformán
olyanok, mint a ragadozók. Bianca tisztában van vele, hogy nem illik
közéjük. Ekkor találkozik Jareddel, aki szintén kilóg a sorból, s aki
szemmel láthatólag mindent megtesz azért, hogy ne legyen olyan, mint a
többi evernightos. Kettejük között tagadhatatlanul van valamiféle
vonzalom. Bianca minden veszélyt vállalna, hogy a fiúval lehessen, de
sötét, réges-régi titkok elszakítják őket egymástól. Bianca ekkor
megkérdőjelez mindent, amit eddig igaznak hitt. Claudia Gray rossz
csillagzat alatt született szerelmi története, és a veszélyes
szövetségeket felvonultató izgalmas események lélegzetelállító modern
vámpírmese a mai olvasónak. Claudia Gray New Yorkban él és dolgozik. Az
Evernight az első regénye."
Angol borító |
Sorozat: Jelenleg 4 részt vásárolhatunk meg, hamarosan jön az 5. rész.
Sorozat címe: Evernight
1. Claudia Gray – Örökéj
2. Claudia Gray – Nézz az égre!
3. Claudia Gray – Homokóra
4. Claudia Gray – Az életen is túl
2. Claudia Gray – Nézz az égre!
3. Claudia Gray – Homokóra
4. Claudia Gray – Az életen is túl
5.
Címkék: Vörös pöttyös könyv, Ifjúsági, Romantikus, Vámpíros, Urban fantasy, YA
Hm...tehát adott nekünk egy fiatal lány, Bianca, aki egy bentlakásos iskolába kerül, ahonnan valami miatt el kíván szökni. Nézzük, hogy mik lehetnek ezek az okok: esetleg az, hogy ebben az iskolában mindenki sznob, okos, elegáns, úgymond tökéletes. Bianca, pedig nem érzi jól magát közöttük, mert ő teljesen különbözik ezektől a diákoktól. Egyetlen olyan társat talál, akivel igazán megérti magát, de valamilyen okból kifolyólag vele sem lehet együtt felhőtlenül, mert egy régi titok miatt el kell válniuk egymástól. Ez a titok fogja szülni a történet, feltételezhetően. Vajon mi lehet ez a sötét, szörnyű titok, amitől Bianca élete teljesen felfordul, és amit eddig igaznak hitt, az csupán hazugság?
Véleményem szerint ez egy romantikus, kissé akciódús könyv lehet. Habár a fülszöveg nekünk sok akciót és romantikát ígér, modern vámpírmesét. Nem tudom, hogy ebből mennyi lehet igaz, én szeretem a vámpírokat, viszont a romantika kicsit távol áll tőlem. Remélem, hogy valóban olyan sok akció van benne, ahogy azt ígérik a kedves olvasóknak.
P. C. Cast - Kristin Cast - Megjelölve
…ha egy élőhalott hirtelen a vámpírok félholdját rajzolná a homlokodra?
…ha az ex-pasid vérének szagától egyszerre összefutna a nyál a szádban?
…ha a napsugarak égetni kezdenék a bőröd, és már csak éjszaka éreznéd jól magad?
…ha olyan erő birtokába kerülnél, amelyről korábban álmodni sem mertél?
Zoey Redbird egy nap vámpírjelöltté válik, amikor középiskolájában váratlanul felbukkan egy élőhalott Nyomkereső, és a vámpírok zafírkék Jelét rajzolja a homlokára. Attól a pillanattól fogva az egész élete megváltozik. Alig néhány órája marad, hogy beköltözzön az Éjszaka Házába, a vámpírjelöltek bentlakásos iskolájába, a teste ugyanis azonnal megkezdi az Átváltozást. Az Éjszaka Házában azonban újabb nehézségekkel kell szembesülnie. Kiderül, hogy a homlokán lévő Jel más, mint a többieké, és ezzel akarata ellenére azonnal ellenségeket szerez magának. És amikor rádöbben, hogy a vámpírok istennője különleges képességekkel ajándékozta meg, nem marad más választása, mint beszállni az Éjszaka Házának könyörtelen hatalmi játszmáiba…"
Angol borító |
Sorozat: 10 részből álló sorozat, jelenleg 8 kapható Magyarországon
Sorozat címe: Éjszaka Háza
1. P. C. Cast – Kristin Cast: Megjelölve
2. P. C. Cast – Kristin Cast: Elárulva
3. P. C. Cast – Kristin Cast: A kiválasztott
4. P. C. Cast – Kristin Cast: A vad
5. P. C. Cast – Kristin Cast: A Préda
6. P. C. Cast – Kristin Cast: Megkísértve
7. P. C. Cast – Kristin Cast: Megperzselve
8. P. C. Cast – Kristin Cast: Ébredés
2. P. C. Cast – Kristin Cast: Elárulva
3. P. C. Cast – Kristin Cast: A kiválasztott
4. P. C. Cast – Kristin Cast: A vad
5. P. C. Cast – Kristin Cast: A Préda
6. P. C. Cast – Kristin Cast: Megkísértve
7. P. C. Cast – Kristin Cast: Megperzselve
8. P. C. Cast – Kristin Cast: Ébredés
9.
10.
Címkék: Urban fantasy, Romantikus, Vámpír, Ifjúsági, YA
A fülszövegből egyből, egyértelműen kiderül, hogy vámpírokról van szó a történetben. Zoey egy fiatal lány, aki a középiskolások mindennapjait éli egészen addig, amíg egy nap egy jellel látják el a homlokán. Ettől a jeltől furcsa dolgokat kezd észlelni magán, iszonyatosan vágyódik a vér után, lassan már nem tud kimenni nappal az utcára, mert a nap égeti a bőrét. Valamint olyan erő birtokába is kerül, amit nem is ért igazán. A fülszöveg egy remek, vámpíros regényt ígér nekünk, ami tele van izgalommal és jól bemutatja a vámpírok világát. Együtt érezhetünk Zoey-val, akit az átváltozásától a végsőkig követhetünk. Kiderül róla, hogy nem egészen olyan, mint a többiek a jellel a homlokukon, Zoey jele más. Így hát ismét kapunk egy olyan regényt, ahol a főhős különbözik a többiektől és valamilyen módon egyedi a képessége, már csak az a kérdés, hogy a történet tényleg olyan izgalmas és szórakoztató-e, mint ahogy azt nekünk mondják?
Charlie Huston - Félholtak
Vérrel táplálkoznak, a mi vérünkkel.
Joe Pitt vadászik rájuk, pedig ő is egy közülük.
Manhattan szigetét vámpírklánok uralják. Joe erősebb és gyorsabb nálunk, alig akad nála durvább gyilkológép. Az éjszakáit mégis kénytelen azzal tölteni, hogy szomját embervérrel oltsa. A városban egyedül ő nem hajlandó szövetségre lépni a holtak manhattani alvilágát irányító klánokkal. Első megbízatása egy milliárdos házaspár elveszett lányát felkutatni, miközben a Koalíció és a lány befolyásos szülei a sarkában lihegnek, anarchista vámpírok üldözik, és egy beteges szekta vezetője is a fejét akarja. Mielőtt felkel a nap, Joe-nak meg kell találnia a lányt, el kell tennie láb alól egy szökött zombit, vagy ő kerül karóvégre.
Charlie Huston sorra vérfürdőt rendez világszerte népszerű sorozatában, megidézi a film noir világát, sikeréről megannyi fanzine tanúskodik, miközben Joe Pitt alakjában megteremti a 21. század legvéreskezűbb nyomozóját."
Angol borító |
Sorozat: 5 részből áll, ebből magyarul megjelent 1. regény
Sorozat címe: Joe Pitt Vámpírkrónikák
1. Charlie Huston - Félholtak
2.
3.
4.
5.
Címkék: Krimi, Vámpír, Misztikus, Urban fantasy
A fülszöveg bemutatja nekünk, hogy egy nyomozós, vámpírklános, gyilkolós történetet tartunk a kezünkben. Nekem az első gondolatom az volt a fülszöveg elolvasása után, hogy: Penge. Kiskoromban imádtam azt a filmet, az első vámpíros filmjeim közé tartott. Na, erről a fülszövegről egyenes ő jutott eszembe, egy vámpír, aki vadászik a többi vámpírra, erősebb náluk, szekták. Tiszta Penge. A kis bevezető nyomozást, izgalmat, gyilkolást hangoztat, a végén pedig közzé is teszi, hogy milyen sikeres ez a sorozat a külföldieknél. De akkor, kérdezem én, miért nem jelent meg még nálunk a többi része? Moly.hu-n sem mutat olyan nagy %-ot és Goodreadsen sem, de azért én kíváncsi lennék rá. A krimi közel áll hozzám, és mivel kicsit Pengére emlékeztet a történet, szívesen elolvasnám, azonban így, hogy nincs meg a többi része érdekes lenne belevágni.
Remélem sikerült megismertetnem ezt a három könyvet Veletek, kérlek, legyetek a segítségemre és mondjátok meg, hogy melyik sorozatba kéne belevágnom. Köszönöm előre is a szavazatokat.
Itt kommentben leírhatjátok a véleményeteket avagy oldalt is lehet szavazni! Köszönöm!