Jay Asher - Tizenhárom okom volt

Jay Asher - Tizenhárom okom volt

"Clay Jensen semmit sem akart tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ö neve is elhangzik a kazettákon és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat... és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét."

Hogy találtam rá? 

Az egyik rokonom kapta kölcsön a könyvet úgyhogy én is gyorsan lecsaptam rá.

Kiknek ajánlom?

Elsősorban a 14-18-as korosztálynak ajánlanám, az ő lelkivilágukhoz szerintem tökéletes lehet. Valamint azoknak, akik szeretik az öngyilkosságról szóló témákat és a drámát.

Bevezetés:

A könyv egy fiatal lányról szól, aki öngyilkos lesz és  kazettákat hagy az egyik barátjának Claynek, így hát valójában ő a mi főszereplőnk, mert ő hallgatja végig a kazettákat, amin Hannah elmeséli, hogy miért is tette azt, amit.

Értékelés:

A borító szép figyelemfelkeltő, csak nagyon nem megy az egész történethez. Ezerszer jobb az angol borítója.

Nos...igazából az eleje nagyon jól indul. Az alap ötlet irtó jó, a kazettás dolog is nagyon tetszett, élveztem a jeleket a részek elválasztásánál. Remek ötlet volt, hogy két részként futott a történet (Hannah mondanivalója és Clay cselekvései). Érdekes volt, izgalmas, alig tudtam letenni. De ahogy egyre közelebb értünk a könyv végéhez, kicsit laposabb lett. Persze elég egy kis ok ahhoz, hogy az ember úgy érezze, meg akar halni, de azt vártam volna, hogy nyomósabb okok lesznek. Mindig vártam, hogy na, most biztos beindul és valami nagy dolog történik, de nem történt. 

Hannah karaktere eléggé fura volt, nehéz volt megérteni, hogy mit miért tett és hogy egyáltalán miért gondolta azt, hogy ezek az okok olyan nagyon nagy indokok arra, hogy megölje magát. Nem éreztem azt, hogy egy 16 éves lány ezek miatt annyira el lenne keseredve, hogy megölje magát. És azért annak ellenére, hogy ezek történtek és, hogy így érzett, tudott nevetni, ahogy leírta, szerintem lett volna még remény arra, hogy meggondolja magát. Ami igazán idegesített, hogy Hannah két okot is felhozott a halálával kapcsoltban, pedig ez a két ok nem is az ő hiába volt, csak megállíthatta volna, de nem tette. Szerintem más ilyen helyzetben segített volna, nem hagyja volna semmiben.

Angol borító

Clay jól ki volt dolgozva, érezhető volt, hogy figyelmet szenteltek a karakterének, viszont szerintem túl idősre sikerült. Ugye ő is 16, esetleg 17 éves, mégis idősebbnek éreztem a gondolatai miatt. A mozis résznél tetszettek a reakciói, ahogyan viselkedett, viszont egy gondolattal bajban voltam. Amikor a végén arról van szó, hogy mit beszélt utoljára Hannah-val, hogy mit mondtak egymásnak utoljára. Azért egy ilyen esetben az ember elgondolkodik rajta már az elején, hogy mit beszéltek utoljára és csak arra tud gondolni, hogy nem beszélt vele többet, nem mondta el neki, hogy mennyire szereti. Szóval emlékeznie kellett volna az utolsó beszélgetésükre már az elején, még ha az nem is volt sok, csak egyetlen szó.

A tanár reakcióját se érettem….ők tanulnak az ilyesmiről, tudta volna, hogy kell kezelni ezt a dolgot. Nem hagyta volna ott Hannah-t, megpróbálta volna visszahívni és segíteni neki. Valamint eléggé egyértelmű volt, hogy Hannah mire készül, megállíthatta volna.

Mindezek mellett tetszett, amit még érdemes megjegyeznem, hogy volt személyes tapasztalatom is. Az egyik volt osztálytársam begyógyszerezte magát, és neki tényleg volt NYOMÓS oka rá…úgyhogy volt miből merítenem.

Pontozás

Történet: 3/5

Karakterek: 3/5

Borító: 4/5

Kedvenc karakter: Clay, ha mondani kell valamit

Amit szerettem benne:: Az alap ötlet és a jelzések a könyvben.

Amit nem szerettem benne:: Hannah okai és, hogy a tanár SEMMIT nem csinált, csakúgy, mint Hannah a két legfontosabb okánál.

Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző

Sorozat: Vörös pöttyös

 Megjelenés: 2010


Oldalszám: 260


Eredeti cím: Jay Asher - Thirteen reasons why
 

Tovább

Terry Goodkind: Az első szabály I - II

Terry Goodkind - Az első szabály I.-II.

 "Richard Cypher egyszerű erdei vezető volt. Ám a sors mégis őt szemelte ki, hogy megmentse a világot Darken Rahltól, a gonosz mágustól, kinek pokoli tervei három föld népét fenyegetik. Richard élete teljesen megváltozik, amikor megmenti a messzi földről jött, szépséges és titokzatos Kahlant, egy letűnt hatalom utolsó birtokosát, aki kétségbeesetten menekül Rahl orgyilkosai elől. Egyetlen lehetőségük hogy megtalálják az utolsó nagy varázslót. Csak ő választhatja ki az Igazság Keresőjét, azt az embert, kiben tiszta szív és kellő eltökéltség lakozik, hogy a legendás hatalommal bíró Igazság Kardját forgassa. Csak az Igazság Keresője akadályozhatja meg, hogy Rahl megszerezze Orden Szelencéit, melynek birtoklója korlátlan hatalmat szerez mindenek felett…"

Hogy találtam rá?

A Legend of the Seeker (magyarul: A hős legendája) című sorozatot kezdtem el nézni és imádtam minden részét, úgyhogy rákerestem nincs-e véletlenül könyv belőle. És lám, tessék!

Kiknek ajánlom?

Fantasyimádóknak kötelező darab, akik pedig látták a Lengend of the Seeker (magyarul: A hős legendája) című sorozatot, azok is nyugodtan elolvashatják, hiszen ebből a könyvsorozatból készült a sorozat.

Bevezetés:

Igazán sajnáltam, hogy a sorozatot láttam előbb és nem olvastam el előtte a könyveket, ugyanis igazán elnyerte a tetszésemet az első kötet. Minden rendben volt vele és alig várom, hogy olvashassam a következő részt!

Értékelés:

Egy angol borító, csodaszép.

A borító szerintem nagyon jó, illik a könyvhöz, habár én sokkal jobban szeretem az egyik angol kiadást borítóját, mivel mégiscsak egy komolyabb könyvről beszélünk és úgy vélem, hogy az jobb hozzá. De ha ezt látnám a könyvesboltban, erre is egyből lecsapnék.

A történet eleje nem indul unalmasan, úgy, mint sok más műnél, egyből az események közepébe vágunk bele, amikor is kiderül, hogy Richard apját meggyilkolták. Tetszett, ahogy a helyekről írt az író és ahogy bemutatta a világot, habár sokszor ugyanazt a mondatot ismételt, kicsit máshogy megfogalmazva. Nem tudom, hogy az angolban is így van-e, csak az első néhány oldalt olvastam úgy, de a magyarban ez kicsit idegesítő volt. Máskülönben jó volt a megfogalmazás és a leíró részek. Néhol az író kisebb humorokat is betett a leírásokba, amiken lehetett mosolyogni.

Richard a sorozatban

Richardot nem igazán tartottam rossz főszereplőnek az elején, de amikor már egyre többet sírt, kicsit megváltozott róla a véleményem. Persze, jó, hogy azt nehéz elviselni, amiken keresztül ment (Denna kínzásai és a Kahlan iránt érzett reménytelennek tűnő szerelem), de azért a végére kicsit túlzásba vitte az írónő ezzel a sok sírással. Valamint nem tetszett az, hogy képes volt olyan könnyen megoldni Dennát, az rendben van, hogy úgymond "magához tért", de akkor is sajnálhatta volna kicsit jobban, azt, hogy meg kell ölnie. Itt képbe is jön, az amikor kivégeztette a testvérét. Nyilvánvaló volt az elején, hogy Richard felnéz a bátyjára és szereti őt, de ezt a részt az írónő nagyon benézte. Amikor megmondta a Da'harai embereknek, hogy végezzék ki a bátyját, szinte meg se rezzent, annyi volt, hogy szorongatta Denna Agieljét, aztán amikor meglátta kint a levágott fejet, csak elfordult, utána pedig mással foglalkozott. Azért kicsit írhatott volna arról, hogy mit érez, ezt nagyon kevésnek éreztem.

Kahlan a sorozatban

Kahlan karaktere nem volt rossz, de alapból nem az ilyen karaktereket szeretem, szóval annyira nem fogott meg. Viszont rohadt jól meg volt csinálva az a rész, amikor a Szellemek Házában voltak és Kahlan nekiesett Richardnak. A féltékenységi jelenet és az almás egyszerűen ISTENI volt. Még egy könyvben sem olvastam ehhez fogható romantikus jelenetet, bár való igaz, hogy a romantika távol áll tőlem és valószínűleg van sokkal jobb is ennél, csak én nem igazán találkoztam még mással. Mindenesetre ez nagyon tetszett nekem.

Zedd karaktere nagyon jól volt kitalálva. Egy idős, ősz hajú, humoros, rendkívül okos varázslóról van szó, aki gondját viselte Richardnak és rengeteg mindenre megtanította (pl: gyógyító kenőcsök készítésére), amire később szüksége volt a főhősnek. Viszont volt benne egy kicsit idegesítő jellemvonás: állandóan evett volna. Épphogy befejezték az étkezést, Zedd már éhes volt, ezt leszámítva az ő személyisége fogott meg a legjobban.

Zedd a sorozatban

A másik karakter, aki nagyon tetszett az Rachel volt. Hihetetlenül aranyosra csinálta meg a személyiségét az író, imádtam, ahogy mindig a babáját szorongatta és, hogy mennyire örült, amikor Richard levágta a haját. Jó ötlet volt, hogy maradjon Chase-zel.

Összességében Richard egy átlagos ember, de mégis különleges erővel bír és nem is hangoztatták ezt neki sokszor, valamint ő mindig mondta, hogy csak elvégzi a dolgát és visszamegy Nyugatföldre, hogy békésen folytassa tovább az életét. Nem mondták állandóan, hogy mennyire kivételes ember és, hogy mennyi tehetsége van, legalábbis az elején nem. Amikor már képes volt uralni az Igazság Kardjának az erejét, akkor már inkább előkerültek azok a mondatok, hogy "Kivételesen ember vagy, Richard" és "Megvan benned a Tehetség". Ezek a könyv végére be is igazolódtak, ugyanis fény derült Richard eltitkolt múltjának egyik darabjára.

Azért is tetszett ez a könyv, mert irtó jó gonosz vannak benne. Darken Rahl nagyon jó főgonosz (a maga ujjnyalogatós szokásával is), az eddigi második legjobb (Voldemort után), remélem a későbbiekben sem rontják el a karakterét, mert nagyon jó volt ez így. Csak sajnáltam, hogy legyőzték a végén. :( De nem enyhe utalás volt rá, hogy vissza fog térni a következő vagy a további könyvek valamelyikében. Valamint azt is sajnáltam, hogy szőke haja volt és nem sötétbarna, úgy ahogy a sorozatban megszoktam. De természetesen ez nem az író hibája, úgyhogy ezt nem is veszem hibának, csak szomorúvá tett, amikor azt olvastam, hogy nem sötét színű a haja, ugyanis a sötét színű főgonik a gyengéim. Demmin Nass se maradt el Rahltól, ez a beteges szeretete a kisfiúk iránt jól meg volt csinálva és a végén ki is derült, hogy miből ered ez.

Darken Rahl nagyúr, olyan ennivaló! <3

A világ is jól volt kitalálva, jól használta az író a mágiával kapcsolatos dolgokat és ügyesen kitalálta a lényeket is. A gárok igazán nagyon bejöttek, tetszett a Határos megoldás, annak ellenére is, hogy én is ilyesmire gondoltam a saját könyvembe (bár ezzel már akkor megbékültem, amikor néztem a sorozatot). Igazán fordulatos volt az egész történet is, nem unatkozott az ember. És végre volt egy olyan könyv, ahol a mágus csinált is valamit, nem csak okosságokat mondott. Az viszont nem jött be annyira, hogy amikor Richardra varázslatot szórt a festő, csak úgy otthagyták a barátai, mikor máskor el sem akartak tőle szakadni (kivétel Kahlant a nehéz időszakában), túl könnyen egyedül hagyták, azt éreztem. Ott már lehetett sejteni, hogy el fogják kapni és csapdába fog esni egy időre, de amikor megjelent a Mord-sith megörültem, mert őket már vártam és nem is csalódtam a leírásaikban. Egyetlen egy dolog nem tetszett Dennával kapcsolatban és az sem a karaktere miatt: túl sokáig írt a kínzásról, kicsit már unalmas volt, pedig imádom az ilyen részeket. Gyakran ugyanazt emlegette az író, itt érvénybe lép a "kevesebb néha több" kifejezés.

Pontozás

Történet: 6/5

Karakterek: 6/5

Borító: 6/5

Kedvenc karakter: Zedd, Rachel, Darken Rahl

Amit szerettem benne:: Lények a világban, jól kitalált gonoszok 

Amit nem szerettem benne:: Richard túl hamar túltette magát a testvére halálán és az, hogy az író sokáig írogatta, ahogy Denna kínozta a főszereplőt (és most nem arra gondolok, hogy sokszor kínozta meg, hanem, hogy az első napokat túl hosszúan írta le és néha ugyanazokat a szavakat, mondatokat emlegette).

Adatok

 Kiadó: Excalibur 

Sorozat: Az Igazság kardja

 Megjelenés: 1999

Oldalszám: 351+398

Eredeti cím: Terry Goodkind - Wizzard’s First Rule

Sorozat:  Két évados sorozat létezik, sajnos a harmadikat már nem csinálták meg. De szerintem marha jó lett az a kettő, imádtam. A hős legendája címen megjelentek magyarul is, de aki azt angolt szereti az Legend of the Seeker címen keresse.

Tovább