A Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak.
"1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek…
Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik.
A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét."
Hogy találtam rá?
Szeretem a vámpíros történeteket és le kellett rá csapnom.
Saját példány? Dedikált?
Saját, de nem dedikált.
Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a régi, klasszikus vámpíros könyveket.
Értékelés:
Régen olvastam már vámpíros könyvet, de ez a műfaj az egyik kedvenceim közé tartozik, így amikor megláttam ezt a könyvet rögtön el akartam olvasni.
Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a régi, klasszikus vámpíros könyveket.
Értékelés:
Régen olvastam már vámpíros könyvet, de ez a műfaj az egyik kedvenceim közé tartozik, így amikor megláttam ezt a könyvet rögtön el akartam olvasni.
Első kézbevételre egy nagyon szép munkát láthatunk, mind a borító és a belív terén is. A könyv eléggé vastag, bő 500 oldal, így egy hosszabb olvasmányra számíthat az olvasó. A papír kellemes tapintású, jó volt lapozgatni.
A Dracula történetét már rengetegen feldolgozták ilyen-olyan formában, és még így is sok titkot rejteget az eredete. Bram Stoker jegyzeteinek alapján készült el ez a könyv, és az írók megpróbálták a legjobbat kihozni belőle, a könyv hátuljában az ezt igazoló fotókat és eredeti feljegyezések is megtalálhatjuk. Az egész regényt átjárja a gótikus hangulat, helyszíneknek pedig az akkori korhoz passzoló (1800-as évek) elemeit használják: romos kastélyok; temetők; boncterem. Így hamar látszik, hogy egy horror, thriller könyvhöz mindent megtalálunk benne, amire szükségünk van.
A történet viszonylag lassan indul be az elején, ám tetszett, hogy két idősíkon keresztül ismerjük meg. Bram gyerekkora és a felnőttkor között váltakozik a cselekmény. Ám nemcsak Bram életébe nyerhetünk betekintést, hanem a testvérei gondolataiba is beleláthatunk, az írók több szereplő szemszögéből mutatják be a történetet. A sztori a kezdeti lassúság ellenére igencsak felpörög a végére és letehetetlenné válik. Az elején nehezebben tudtam vele haladni, így 3 hétig tartott az olvasása, bár ebben az is közrejátszott, hogy hosszú.
Bram beteges gyermek, aki a házat elhagyni sem tudja, felnőttként azonban erős és talpraesett. Nekem ez a karakterváltozás tetszett, főleg, ahogy kiderül, hogy lett ilyen. Ellen dadus érdekes és különleges szereplő volt a könyv elejétől a végéig. A története nagyon megfogott, alig vártam azokat a részeket, amik róla szóltak. Mindig meg tudott lepni, imádtam, hogy Bram testvére, Matilda művészlélek volt, és az ahogy Ellen dadusról készítette a rajzokat, valami zseniális pluszt adott az egész könyvnek. Volt egy különleges hangulata tőle. Thornleyt az első percekben annyira nem kedveltem meg, ezzel szemben a végére szimpatikusabbá vált, amiatt, ahogy a felesége iránt érzett. Aki még kiemelkedő karaktere volt a regénynek és szerintem még említésre méltó az mindenképpen a magyar származású Vámbéry.
"Mozdulatlanná dermedtem, és felpillantottam a vészjósló kastélyra. A viharvert köveket vastagon benőtte a borostyán meg a moha. Résnyire húzott szemmel összpontosítottam: apró hangyákat láttam a köveken mászkálni. Ahhoz képest, hogy milyen hideg volt, természetellenesen élénknek mutatkoztak. Ide-oda szaladgáltak valamiféle célból, amelyet kizárólag ők ismertek. Pókokat is láttam. Több száz volt belőlük, lázasan szőtték komisz hálóikat a borostyán levelei között abban a reményben, hogy legyet fognak. Tudtam, hogy ezeket a dolgokat csak én látom. Matilda mellettem állt, reszketett a hidegtől, és a kastély sötét ablakait bámulta."
Az írók stílusa szerintem több, mint rendben volt. Szépek és kidolgozottak a leíró részek, nem túl hosszúak, pont kellemes olvasni őket. A boncteremben; temetőkben és az elhagyatott kastélyban játszódó jelenetek igazán borzongatóra sikeredtek. A régi, klasszikus vámpíros történetek érzéseit kellőképpen visszaadja a regény. Ha valaki hasonlóra vágyik, akkor a Dracul ideális lehet a számára. Ajánlom azoknak, akik el szeretnének merülni egy olyan regényben, ahol a vámpírok még koporsókban aludtak, alakot változtattak és emberek után vadásztak.
Köszönöm a példányt a kiadónak!
BORÍTÓ: Engem elsőre megfogott, kellőképpen ijesztő, a színvilág illik a műfajhoz, nincs túlzsúfolva. Szép munka.
TÖRTÉNET: Az elején kicsit lassan indult be a tényleges történet, nem volt túl ijesztő, ám annál inkább izgalmas.
KARAKTEREK: Elen volt a legérdekesebb és a legszimpatikusabb számomra, viszont a többiek sem voltak elhanyagolva. Együtt lehet velük érezni, és mindenki más és más jellem.
Könyvemlítések: Marmion - 361. oldal
Pontozás
Történet: 4/5
Karakterek: 4/5
Borító: 4/5
Kedvenc karakter: Ellen dadus
Amit szerettem benne: A stílus, történet
Amit nem szerettem benne: Kicsit lassan indul be
Adatok
Kiadó: Agave
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 506
Műfaj: Horror