Christelle Dabos - A ​tél jegyesei [A tükörjáró 1.]

"Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja."
a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?

Hogy találtam rá?

A kiadó ajánlotta.


Saját példány? Dedikált?
 
Igen, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?

Fantasykedvelőknek és azoknak, akik egy remek és aranyos történetet szeretnének olvasni.

Értékelés:

Első pillanatban már magához láncol a könyv. A borító nagyon szép munka, érdekes és egyből rá lehet ismerni a műfajra. Alig várja az olvasó, hogy kiderüljön miről is szólhat. A papír pont olyan kellemes tapintású, mint ahogy szeretem. Ugyan a könyvben nincsenek illusztrációk (ami esetleg elfért volna), mégis olyan jól választották meg a betűtípust, hogy ad egy kis plusz hatást a képek hiányában.

Az írónő

Ophélie első perctől kezdve nekem roppant szimpatikus. Mégpedig azért, mert nem egy tipikus hősnővel van dolgunk. 
Ő nem túl szép, nem érdeklik a női dolgok: a szépség; a ruhák. Őt azok a tárgyak kötik le, amikből olvashat. Ügyetlen, félénk és a szépség helyett a kényelmet helyezi előtérbe, amivel már rögtön kilóg az átlagos hősnők közül. 

Dabos karakterábrázolása nekem nagyon megnyerő volt, nem csak azért, mert különös tulajdonságokkal ruházta fel a szereplőket, hanem azért is, mert különösen is viselkednek, mégis emberiek. Szó szerint magam előtt láttam minden karaktert, és azonnal el tudtam képzelni a stílusát, a járását és hamar megismertem a gondolkodásukat. 

Thorn engem  leginkább a Büszkeség és Balítéletből Mr. Darcyra emlékeztetett, akit meglehetősen imáááádok. Számomra a nemtörődömsége, az egész jelleme őt idézte fel. Nem csak a főhősnőnek, de még az olvasónak is nehéz volt olvasnia Thorn érzéseiben. A többi szereplő is érdekes volt, Artemisztől Rókáig. Mindenkinek megvolt a maga egyedi stílusa, és a jelleme. Tetszett, hogy senki nem az, akinek látszik és, hogy mágia is vegyült a könyvbe.

"– A nagynénémnél jobb szövetségest nem talál – érkezett végül a felelet. – Soha ne bújjon ki a védelme alól, ne menjen sehova a beleegyezése nélkül, rajta kívül ne bízzon meg senkiben!
– Önt is beleértve?
Thorn fújt egyet, és Ophélie orrára csapta az ajtót. Nem volt semmi humorérzéke."

Általában nem szeretem a hasonló személyiséggel megáldott embereket, mint amilyen Archibald is volt, ő valamiért mégis szórakoztatott. Vártam a felbukkanását és azt, hogy mi fog kisülni a helyzetből. Remélem a következő részekben többet fog szerepelni. Róka sunyi segítőkészsége és humora illett Ophélie mellé, jó ötlet volt betenni egy ilyen karaktert a főszereplőhöz.

A történet kicsit lassan bontakozott ki, de én egy percre sem unatkoztam. Nem bántam ezt a tempót, mert mindig tudott újat mondani és egyre többet tudtam meg a világról is. Érdekes volt és tele volt ügyes ötletekkel, kíváncsian várom, hogy a többi részben mennyit tudunk még meg az egészről. Olvastam volna még bőven az ottani emberekről és arról, hogy hogyan élnek. Egyedül ezt tudom felhozni egy kis hátránynak, hogy nem volt -számomra- elég a leíró rész, többet és többet akartam olvasni erről a világról.

"Mert az illúziók csak arra jók, hogy megszépítsék a valóságot; ha szertefoszlanak, nem marad más, egyedül az igazság."

Régen olvastam már hasonló történetet és ez a könyv erőt adott, hogy érdemes még keresgélnem a fantasy műfajban, mert még mindig akadnak egyedi és jó kötetek.  Ez tényleg egy olyan regény volt, aminek minden percét élveztem.

A Mimus néven azóta is nevetek.

Köszönöm a példányt a kiadónak és a Kildarának!

BORÍTÓ:  Nagyon szép munka, egyszerűen nem lehet belekötni, és nem is akarok. Tökéletes. 5/5
 
TÖRTÉNET: Nem mindenre derült fény az első kötetben, mégis végig fenntartotta az érdeklődésemet. Szórakoztató és egyedi. 5/5

KARAKTEREK: Imádtam őket, egyáltalán a tipikus főhős-pasi kombó, és ez baromira tetszett. Iszonyat jó volt egy olyan regényt olvasni, ahol nem minden sikerül a főszereplőknek, nem tökéletesek és nem mindig tudnak maguk felelni a sorsukért. Egytől-egyik mindenki különös és szerethető. 5/5

Pontozás  

Történet: 6/5

Karakterek: 6/5

Borító: 6/5

Kedvenc karakter: Thorn

Amit szerettem benne: Stílus, alapötlet, karakterek. Egyszóval: minden

 
Amit nem szerettem benne: -

Adatok

Kiadó: Kolibri

Megjelenés: 2017

Oldalszám: 580

Műfaj: Fantasy