(Katt a képre) |
Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon. Legyen az ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét."
Hogy találtam rá?
Legjobb barátnőm nézette meg velem az animációs mesét (A Karácsonyi Lidércnyomás rendezője készítette), és azt is említette, hogy a könyv is jó.
A mese borítója |
12 éves kortól már tudom bárkinek ajánlani, nem egy nehéz olvasmány, nem is hosszú úgyhogy tényleg minden korosztálynak megfelel. Kellemes kikapcsolódást tud nyújtani néhány órára és ne felejtsük el, hogy mese is készült belőle, amit jó lehet utána megtekinteni.
Bevezetés:
A mesét nézve sokat vártam tőle, az írótól még nem olvastam semmit ezelőtt, úgyhogy kíváncsi voltam már rá nagyon, mert irtó sokan dicsérik.
Értékelés:
Coraline egy fiatal kislány, akivel a szülei nem igazán foglalkoznak, mert állandóan dolgozniuk kell. Új házba költöznek, messze a várostól. Gyerekek a közelben nincsenek, a szomszédban csupán két öregasszony és egy fura bácsika lakik. Coraline nagyon unja magát, mert nyári szünet van, még iskolába sem kell mennie. Az összes könyvét kiolvasta már és nem tud magával mit kezdeni, viszont nagyon szereti a kalandokat, így a ház körül járkál, de ott sincs sok érdekes dolog és túl messzire sem mehet.
Angol borító |
A játékai is külön életet élnek, a szomszéd színházban egy csomó kutya nézi az öregasszonyok előadását. Szóval minden csodaszép és jó, a szülei már nem dolgoznak, csak vele foglalkoznak egész álló nap és Coraline ezt nem is bánja mindaddig, amíg azt nem akarják, hogy örökre ott maradjon és neki is gombszeme legyen.
Coraline a mesében |
Coraline karaktere sem egy hétköznapi kis tinilány, inkább egy magának való, okos lány. Pontosan azokat hagyta ki belőle az író, amit utálok egy karakterben, így teljesen szerethetővé vált. Nem voltak meggondolatlan, buta cselekedetei, mindennek volt értelme, amit csinált. Igazi felfedező.
A Macska volt a másik kedvenc karakterem, nem lehetett róla eldönteni az elején, hogy jó vagy rossz. Ez a kettősség teljesen lenyűgözött, kevés könyvben van ilyesmi.
A Macska a mesében |
Elég nehéz erről a könyvecskéről írni, fájdalmas dolgokat feszeget benne az író. Valahol úgy érzem, hogy nem is gyerekeknek akarta ezt szánni, hanem felnőtteknek. Igenis fontos dolog, hogy egy gyerek ne csak játékokat és ételt kapjon, hanem figyeljünk rá, beszélgessünk vele és érezze, hogy szeretjük.
Ami nem tetszett az annyi volt, hogy túl rövidnek találtam, a mesében sokkal több minden történt, hosszabb volt. Úgy hiszem lehetett volna még ezen dolgozni, de mivel a gyerekekre is gondolt az író, nem szerette volna hosszúra írni, pedig jobb lett volna.
Összességében aranyos mese ez, bármilyen korosztálynak nagyon szívesen tudom ajánlani.
Te mit tennél, ha az egyik szobátok egy másik világba vinne?
Ha tetszett a poszt, akkor iratkozz fel. A blog alján, a "Feliratkozás a webhelyre" gombra kattintva!
Pontozás
Történet: 5/5
Karakterek: 5/5
Borító: 2/5
Kedvenc karakter: Coraline, Macska
Amit szerettem benne: A történet, megfogalmazást
Amit nem szerettem benne: Rövid volt
Adatok
Kiadó: Agave könyvek
Megjelenés: 2009
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 144