
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
Suzanne Collins regénye megjelenése óta hatalmas siker szerte a világon. Az izgalmakban és érzelmekben bővelkedő regényből hamarosan mozifilm is készül."
Sorozat: Az éhezők viadala trilógia első része.
Hogy találtam rá?
Sokat hallottam már róla, rengetegen ajánlották, illetve filmek is készültek a regényekből.
Saját példány?
Igen.
Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a disztópia, sci-fi könyveket. Hasonlít a Battle Royale-hoz vagy a Stephen King által írt Hosszú meneteléshez. Úgyhogy aki azokat csípte, ezt is szeretni fogja.
Bevezetés:
Nem láttam még a regényből készült filmet, így sikerült teljesen az olvasottakra hagyatkozni. Olvastatta magát, gyorsan lehetett haladni vele. Mozgalmas, könnyed regény. Egy percig nem unatkoztam mellette, jó kikapcsolódás volt. Utólag megnéztem a filmet is, az elég érdekesre sikeredett, sok minden máshogy volt, kihagytak jeleneteket, megmásítottak dolgokat, amiket nem kellett volna. Összességében aki nem olvasta a regényt, szerintem nem tudja átérezni a filmet, talán még megérteni sem, hogy mi van az egész mögött.
Értékelés:
![]() |
Katniss a filmben |
A történet ott indul be, hogy ismét eljött a nap, amikor a minden évben megrendezésre kerülő Éhezők Viadala verseny résztvevőit sorsolja ki a Kapitólium. Katniss nagy szerencsétlenségére, a húga lesz az egyik résztvevő, így a lány önként jelentkezik a versenyre.
Nagyon tetszett az írónő stílusa, könnyen lehetett haladni a sorokkal, olvastatta magát, szépen fogalmaz. Teljesen bele tudtam élni magam ebbe a világba, ami kicsit sci-fi, kicsit fantasy. A körzet szegénységét át lehetett érezni, jók voltak az elszórt plusz információk, hogy a körzet felügyelői is vásárolnak húst a lánytól, holott tudják, hogy honnan szerezték be. A visszaemlékezés is a helyén volt, ahol Katniss már-már majdnem éhen hal, de a pék fia ételt ad neki. Kétségtelen, hogy ezt a könyvet is mindenkinek el kéne olvasnia, annyira erős témák vannak benne, ezért bárki, aki kicsit is gondolkozik rajta, hogy elolvassa-e, tegye meg!
A felkészülős a Viadalra kicsit unalmasabb volt, jobban megismertem volna a többi versenyzőt is, de ők elég kevés hangsúlyt kaptak az egész könyv alatt. A történet nekem túl Battle Royale-os, ennek ellenére izgalmas és magával ragadó. Gyakorlatilag kétszer utaztam tovább a metrón, mert olvastam. :) Katniss karakterét nem nagyon szerettem. Annyira értetlen, és néhol a viselkedése is idegesítő volt. Zavart, hogy nem esnek le neki a dolgok, amik mindenki számára nyilvánvalóak voltak. Ettől függetlenül a szereplők érdekesek voltak és jól kidolgozottak (legalábbis azok, akik fontosak voltak az írónak), a történet úgyszintén. Kicsit többet olvastam volna arról, hogy hogyan történet ez a lázadás dolog, és arról, hogy hogyan élnek az emberek a körzetekben. Remélem a következő részekben lesz még erről szó.
Összességében ez egy nagyszerű könyv, fontos témával, rengeteg izgalommal. Mindenkinek ajánlani tudom, egyszerűen annyira magával ragad ez a világ, hogy tényleg nem tudod letenni a könyvet.
Ha tetszett a poszt, akkor iratkozz fel. A blog alján, a "Feliratkozás a webhelyre" gombra kattintva!
Pontozás
Történet: 4/5
Karakterek: 4/5
Karakterek: 4/5
Borító: 5/5
Kedvenc karakter: Ruta
Amit szerettem benne: A stílus, a plusz infomációk
Amit nem szerettem benne: Katnisst
Adatok
Következő rész címe: Suzanne Collins - Futótűz
A regény filmváltozatban is megjelent.
Kiadó: Agave
A regény filmváltozatban is megjelent.
Kiadó: Agave
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 320
Eredeti cím: Suzanne Collins - The Hunger Games
Suzanne Collins-tól várható bejegyzések a jövőben: Futótűz