(Katt a képre) |
Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik.
Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű…"
Hogy találtam rá?
A Moly.hu könyves oldalon volt egy ilyen nevű kihívás, addig nem is hallottam a könyvekről.
Kinek ajánlom?
Igazából mindenkinek, aki szereti az ifjúsági regényeket, kisebbeknek-nagyobbaknak szerintem egyaránt élvezhető lehet. Még azok is nyugodtan elolvashatják, akik csak a komolyabb műveket szeretik, szerintem nekik is tetszeni fog.
Bevezetés:
Az első rész után kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a következő rész, mert nagyon sokan kedvelik ezt a sorozatot és mindegyik rész egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Úgyhogy hamar el akartam kezdeni az első rész után.
Értékelés:
A gimi logója |
Az első rész úgy ért véget, hogy elérkeztek a félévhez, kikapták a bizonyítványokat és megkezdődik a második félév. Renáta egyre jobban megszereti a menő, jóképű Cortezt. Azonban úgy tűnik a fiút egyáltalán nem érdekli a lány és Edina is állandóan keresztbe tesz a lánynak, az is felmerül, hogy talán Cortez és Edina járnak.
Renáta az egész könyvben küzd az érzelmeivel és sokat sírdogál éjszakánként a helyes fiú miatt, Kingával is összeveszik, egyre nehezebben jön ki vele. És a "kedvenc" rajztanárunk sem enyhült meg, még mindig nem szívleli Renátát és alig képes neki jó jegyet adni, hamarosan itt az év vége, Cortez elutazik a nyárra és Vladár még mindig nem tudja, hogy megadja-e a kettes Renátának. Virág körül sem fényes minden, az apukája össze akar költözni egy nővel, Arnold...hát Arnold nem sokat változott. A többiek sem igazán, Zsolti még mindig irtó sokat eszik, Dave-vel még mindig ugyanúgy szívatják egymást, Ricsi új hajat választ magának, valamint a sulirádiósok is átadják helyüket az utódaiknak. Az év végén pedig egy osztályversenyt is rendeznek, ha az irodalomverseny nem lett volna elég. Szóval csak úgy zajlanak az események és a történések, amikkel Renáta alig tud megbirkózni.
Random napló |
Nahát nahát. Ez sokkal jobb volt, mint az első rész. Egyre többet tudtunk meg a karakterekről, sokkal több érzelem volt ebben a könyvben, mint az első részben. Tetszett, ahogy a szereplőkön is látszott, hogy változtak egy picit az év során, összeszoktak, összebarátkoztak. A poénok viccesebbek voltak és Arnold még mindig irtó édes.
Kezdem érteni, hogy miért imádják ennyien és miért van olyan jó %-a a molyon. Könnyen bele tudjuk magunkat élni a történetbe (főleg ha egy lány olvassa), mindenki szeretne a Szent Johannába járni. A mostani világban játszódik, a legmodernebb dolgokat is beleírta az író, a poénok is élethűek, mi is ilyesmiket csináltunk anno, a tanárokat is teljesen el tudom képzelni. Az az érzésem, hogy Laura biztos élő emberekről is vett „mintát” és róluk másolgatott ötleteket, ez tetszik benne.
A változás főleg Virágon látszik, mivel új kedvence lesz, a többieken alig észrevehető, inkább még Ricsi az, aki gyakran odamegy a lányokhoz és érdeklődik mindenféléről. Cortez érzései továbbra is rejtve vannak előlünk, de tény, hogy többet kereste fel msn-en Renátát, és a végén is elég egyértelmű a dolog.
Arnoldról még mindig ő jut eszembe... |
Kinga még mindig idegesítő, hiába szeretem amúgy a gonosz karaktereket, őt nem igazán sikerül még mindig kedvelni, nekem annyira idegesítő ez az állandó versengése, hogy az őrületbe tudna kergetni, ha lenne ilyen osztálytársam.
Tetszik, hogy sok könyvet említ mindig az író a regényekben, jó újdonságokat hallani, amiket felírhatok, a "majd egyszer ezt is el kéne olvasni" listámra.
Bár néhol kicsit sok a „hű” meg a „wow” Renátától és sokszor ugyanazokat a vicceket járjuk, de hát milyenek a diákok? Főleg a fiúk? Nem sokat változnak, ha meg változnak akkor hirtelen teszik, fenntartja az érdeklődést és mindig el tud szórakoztatni a könyv. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a humort és nem riad vissza egy olyan könyvtől, amit magyar író írt, magyar helyen játszódik magyar nevekkel.
Pontozás
Történet: 4/5
Karakterek: 5/5
Borító: 4/5
Kedvenc karakter: Arnold, Virág
Amit szerettem benne: Karakterek, több érzelem az első részhez képest, több esemény, humoros részek.
Amit nem szerettem benne: Azt hiszem, ami hiányzott az első részből az a több érzelem és a több esemény volt. Úgyhogy most minden tetszett igazából, a "wow" és a "hű" még mindig kicsit sok nekem, de amúgy alakul ez. :)
Adatok
Kiadó: Ciceró könyvkiadó
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 394
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 394