Oriana Fallaci - Levél egy meg nem született gyermekhez

„Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből” – kezdi születendő gyermekéhez intézett monológját Fallaci önéletrajzi ihletésű könyvének hősnője. A felfedezés nyomán ezernyi kérdés fogalmazódik meg benne: Mi a szeretet? Mit ér a család? Mely pillanatban kezdődik az emberi élet? Férfinak jobb-e születni vagy nőnek? Hogyan egyeztethető össze egy nő életében a hivatás és a gyermekvállalás? S mind közül a legfontosabb: vajon van-e joga rákényszeríteni akaratát az éppen csak megfogant lényre? Kegyetlen őszinteséggel faggatja önmagát, gyengeségeit sem szégyelli, kétségbeesését sem titkolja, de minden sorát az élet szeretete hatja át.
A női és általában az emberi lét nagy kérdéseit feszegető, mégis rendkívül olvasmányos mű évtizedek óta őrzi népszerűségét. Első megjelenése, az 1970-es évek óta mit sem veszített aktualitásából, frissességéből. A szöveget a legújabb olasz kiadáshoz igazított fordításban adjuk közre."

Hogy találtam rá?

Moly.hu-n az Egyszer egy nevezetű kihívásra kerestem egy könyvet és ezt érdekesnek találtam.


Kinek ajánlom?


Azoknak, akik közel érzik magukat az anyasághoz és szeretnének egy kis drámát olvasni ezekben a nehéz, de egyben örömteli időkben.

Bevezetés: 

Úgy indul a könyv, hogy egy fiatal lány megtudja, hogy terhes. Sajnálatos módon a gyermek apja, nem igazán kíván részt venni az apaságban, mert előzőleg otthagyta a nőt. Úgy tűnik, hogy a férfit nem igazán érdekli a dolog és az anya sem tudja még, hogy mit is kéne kezdenie ezzel a helyzettel.
Így meg is van az alaptörténetünk, egy növekvő baba és a mamája. A cím tökéletesen leír mindent, mert tényleg olyan, mintha csak egy levelet olvasnánk, az anyja úgy beszél, mintha éppen mesélné a történteket a babának, elmondja, hogy miket csinált aznap, mi történt vele, néha még mesét is mesél a babának. A megfogalmazás nem rossz, az írónő leír mindent, amire kíváncsi az ember és mindezt úgy teszi, hogy a könyv nem unalmas és lehet vele haladni. Aki közel érzi magát az anyasághoz és szeretne egy kis drámát olvasni ezekben az időkben, azoknak ajánlom. Szerintem ők egy percig sem fognak unatkozni, sőt még azok sem, akik nincsenek közel a témához, mert az írónő erről gondoskodik.

Értékelés:

A magyar borító szép szerintem, de lehet valakinek kicsit rémisztő lehet. Az angolon nem sok minden van.

Az eleje úgy indult, hogy nagyon fogom szeretni, de hát sajnos a végére teljesen más lett belőle. Nem igazán szeretek drámát olvasni, vagy olyasmit, ami anyaságról, gyermekekről szól. De ez a cím felcsigázott és kíváncsi voltam nagyon rá.

Az apa viselkedése egyáltalán nem döbbentett meg, hiszen a legtöbb férfi így reagál arra, ha megtudja, hogy apa lesz, főleg úgy, ha már a nővel nincsenek együtt. Igazából még sajnáltam is egy kicsit, mert ő aztán nem tehetett az egészről, na persze, nem igazán érdekelte a gyerek, ez bűn, természetesen, de ezt kivéve nem volt vele bajom. Az anyáról viszont elég sok mindent megtudunk a könyv során, nem igazán volt jó élete, szegény volt és elég sokszor kihasználták. Viszont őt egy percig sem sajnáltam, bárhogy is hangzik. Már az elején is furcsának tartottam a viselkedését, hiszen amikor elmondja a barátnőjének, hogy ő terhes és a barátnő ezen kiakad és tanácsolja, hogy esetleg vetesse el, megharagszik rá. Holott azelőtt is gondolt erre a választásra, hogy nem kéne ez a baba, ezért nem hiszem, hogy orrolnia kellett volna a nőre, inkább megmondhatta volna őszintén, hogy ő is gondolt rá, de aztán elvette. Csak itt az a baj, hogy nem vetette el, mert még a könyv végé felé is gondolkozik rajta, hogy hát igen, talán mégsem kéne megszülnie.

Angol borító

Igazán bosszantott ez a viselkedés, hogy hol akarja a babát, hol pedig megszabadulna tőle. Másrészről pedig azt tartottam rossznak, hogy szegény gyerek még kicsi volt mégis csak arról beszélt, hogy milyen rossz az élet, mennyit szenvedne, hogyha nőnek születne meg, de ha férfi lenne akkor kevésbé lenne nehéz az élete. Szerintem ez arra ment ki, hogy ő mennyire haragszik a férfiakra, nagyobb részt azért, mert a pasi csak úgy elhagyta őt még azután is, hogy közölte, hogy van babája. Nem hiszem, hogy egy anya erről beszélni a gyermekének, aki még a pocakjában van, hogy mennyire rossz az élet és, hogy mennyire nem kéne, hogy ő megszülessen, mert akkor nem szenvedne. Egyenesen felháborító volt ez, főleg, hogy az orvos is mondta a nőnek, hogy lehetséges, hogy a baba mindent hall, amit mondanak neki. Én soha nem mondanék ilyeneket a gyerekemnek, persze, hogy vannak rossz dolgok az életben, de a jókról kellene beszélnie, nem arról, hogy mennyire rossz minden. Szegény gyereknek jobb is, hogy nem született meg, mert egy ilyen anya mellett nem jó felnőni. Nem is csodálom, hogy meg sem született, hiszen az anyja annyiszor hangoztatta, hogy lehet elveteti és jobb lenne ha meg sem születne, hogy az már hihetetlen.

Az apuka is néhányszor megjelenik még, mert megpróbálja visszaszerezni a családot, mert meggondolja magát, de a nőnek még ez sem elég, nem igazán foglalkozik vele, pedig a férfi ott sír neki, hogy mennyire sajnálja. Szerintem, ha megpróbált volna megbocsájtani neki, nem így alakultak volna a dolgok. Hiszen valamikor szerette a férfit...
Ezeken még túl is léptem volna, hogy oké, terhes a nők...azok gyakran változtatnak véleményt, de amikor elment dolgozni, pedig az orvos ellenezte, azt hittem, hogy falba verem a fejem. Jó kis ugrálós úton a babával a hasában, fantasztikus érzés lehetett. És csak azért ment el arra az útra, hogy megmutassa ő igenis képes még dolgozni is a baba mellett és nincs szüksége arra, hogy csak feküdjön az ágyban (ahogy azt az orvos tanácsolta neki) és próbáljon nyugodtan maradni, mert esetleg a sok idegesség árthat a babának.

Aztán meg teljesen egy hétig vérzik folyamatosan, de nem képes elmenni az orvoshoz, hogy segítsenek rajta, majd egy hét múlva jelenik meg nála és ekkor közlik vele, hogy a magzat már két hete nem él.

Nem igazán sajnáltam a nőt, mert magának köszönhette az egészet, figyelmeztették nem is egyszer, de hát nem kell hallgatni az orvosra...állandóan csak szomorú dolgokra tudott gondolni és azokat is mesélte el a gyereknek, nem tartotta be, amit az orvos ajánlott, hát akkor magára vessen. Egy felnőtt nőtől azért többet várna az ember, nem azt, hogy na, most én megmutatom, hogy a nők se olyan bénák. Szerintem az egésznek az volt a nagy hibája, hogy a nő bizonyítani akart másnak is, nem csak magának. Nem akarta ezt a gyereket, egy percig sem éreztem azt, hogy ő szeretné, ha megszületne, főleg azok után, amikor meghal és azt kérdezi, hogy: „Miért nem vesztettelek el már korábban?” Ekkor legszívesebben falhoz vágtam volna a könyvet. Nem tetszett, pedig reméltem, hogy fog.

Ha tetszett a poszt, akkor iratkozz fel. A blog alján, a "Feliratkozás a webhelyre" gombra kattintva! 

Pontozás

Történet: 2/5

Karakterek: 2/5

Borító: 2/5

Kedvenc karakter: A gyermek

Amit szerettem benne: Alaptörténet, az a rész, ahol a gyerek beszél

Amit nem szerettem benne: Az anya gondolkodása, cselekedetei

 

  

Adatok

Kiadó: Cartaphilus

 Megjelenés: 2010

Oldalszám: 128

Eredeti cím: Oriana Fallaci - Letter to a Child Never Born